2012. július 14., szombat

A tábornak vége, az oratórium is bezárja kapuját egy időre, DE! szeptembertől újra várnak benneteket a szaléziak és animátorok. :)
Mi ott leszünk, legyél Te is ott! :)

Szaléziak és animátorok

3. hét 5. nap - 20 évesek lettünk! :)

Első héten összetoboroztuk a legénységet, második héten megtaláltuk és összeraktuk a térkép darabjait, és most eljutottunk az utolsó héthez, ahhoz, hogy megtaláljuk a kincset. Hatalmas küzdelmek árán, sok jó és rossz dolgot leküzdve, erényeket tanulva - mint vidámság, türelem, odafigyelés - eljutottunk odáig, hogy, mint jó kalózok megszerezzük a Fiatalok kincsét.
A kalózok ünnepeltek, ugyan is Karcsinak volt a születésnapja. De Johhnynak és Hernynek ez az ünneplés nem tartott olyan sokáig. A kapitányok ezután elmagyarázták a két matróznak, hogy nem csak akkor kell ünnepelnünk,ha valami esemény van. Ünnepelnünk mindig kell, akkor is, ha nincs rá semmilyen indokunk. Vidámnak és boldognak kell lennünk, ez a legfontosabb, hiszen Isten boldognak teremtett minket, örvendjünk hát. 
A színdarab után az utolsó pontszerzési akciók folytak az 1Perc&Nyerszes pultoknál. De nem csak ezekkel lehetett pontokat szerezni a csapatoknak, hanem a sorakozókkal is.
A mai napra sok vendégünk érkezett, többek között Havasi József atya, aki a 20. Jubileumi misénket tartotta   templomunkban. 
A szentmise és a finom ebéd után a gyerekek még készülhettek a Gála-estre, hogy előadásuk a lehető legjobb legyen. 
A délután gyorsan elment, a szülök is lassacskán megérkeztek és a képvetítés után, mivel sajnos eleredt az eső, átmentünk a kollégium ebédlőjébe, hogy ott tartsuk meg Gála-estünket. 
Miután ünnepélyesen és hangosan kiáltozva az indulókat megérkeztek a csapatok, elkezdődött a várva várt est. Köszöntöttük és meg is ajándékoztuk meghívott vendégeinket, majd Baji János plébánosunk köszöntő beszéde után az első műsorszám következett. 
A gyerekek különféle produkciókkal készültek, hogy a közönséget szórakoztassák. Voltak táncosok, énekesek, versmondók, vicc mesélők. 
Mivel Claudius, mindenki nagy szomorúságára, elmegy Gyarmatról, őt is megajándékoztuk, és talán még nagyobb ajándék, meglepetés volt számára, hogy pár animátor őt is és Domonkost is a levegőbe dobálták. Ezután még nem volt vége az estnek, ugyanis még nem találtuk meg a kincset és nem tudtuk meg, hogy melyik csapat hányadik helyen zárta a tábort. Így a kalózok elmesélték, hogy a rossz idő miatt pár matrózt ki kellett rakni az egyik szigeten, és mivel már jobb idő van, vissza mennek értük. Lehorgonyoztak és figyelni kezdték őket, hogy merre is lehetnek. Mikor megpillantották őket egy hatalmas láda volt a kezükben. MEGTALÁLTÁK A KINCSES LÁDÁT, A FIATALOK KINCSÉT! A ládában voltak még a pontok is, amik elárulták a helyezést. A harmadik hét végére tehát 3. helyen zártak a pirosak Kidd kapitány vezetésével, 2. helyen a zöldek Teach kapitány vezetésével és 1. helyen a kékek Drake kapitány vezetésével nyertek. 
Az eredményhirdetés után agapé következet a kalózok és a szülők számára. Akik ott maradtak az oratóriumban biztosan jól laktak a sok süteménnyel.

Ezt a tábort is sikeresen lezártuk, remélem találkozunk jövőre is! Mi itt leszünk, legyél Te is itt újra. :)

Príbeli Dorina
szalézi animátor

2012. július 12., csütörtök

3. hét 4. nap - Az utolsó küzdelmek

A mai reggelünk kissé szomorúbb hangulatban kezdődött az eső és a hideg miatt. Már-már úgy tűnt, nem is tudunk kihajózni... de a kendőosztás végére minden rendbe jött így a színdarab idején már Teach kapitány és a többiek ismét a fedélzeten lehettek. A hajón ma reggel a hit volt a kapitányok beszédtémája. A színdarab és a reggeli ima után minden kis kalóz tízóraizni ment, hogy azután elkezdődhessen az idei tábor utolsó csoportperce. Először is, minden csoport közösen könyörgést írt a holnapi szentmisére, megfogalmaztuk, mi az, amiért hálát adhatunk a tábor végén. Mikor ezzel készen lettünk, mindenki szavazhatott a legjobb animátorra különböző kategóriákban. Az ifjú kalózok hatalmas lelkesedéssel láttak neki a szavazásnak.
A délelőtt további része szabad játékkal telt. Kis csoportokban zajlott a készülődés, próba a holnapi gálaestre és elkezdődtek a foci- csocsó- és pingpongmeccsek és szinte vég nélküli kártyapartik. Ekkora már az idő is barátságosra fordult, kisütött a nap, felszáradt a föld... Ilyen jó hangulatban zajlott le az ebéd is, szokásosan három fordulóban.
Délután hatalmas akadályverseny vette kezdetét. A gyerekek csoportonként versenyeztek, minél több pontot szerezve saját színüknek. Hatalmas sikere volt a játékoknak, ahol kipróbálhattuk, hogyan csomagoljunk be egy tojást úgy, hogy eldobva ne törjön össze, mennyi nutellás kenyeret tudunk megenni egy perc alatt vagy hogy megtaláljuk-e a fűben elrejtett zöld ceruzát... Eközben teljes hangerővel zengett minden irányból a három szín indulója, ami még plusz pontot is ért, ha elénekeltük... ezért természetesen elénekeltük!
Az akadályverseny után uzsonna következett a fáradt csapatoknak...Ezek után már csak egy nap van hátra a táborból... Az hiszem, mindannyian kíváncsian várjuk, vajon megtaláljuk-e a kincset...HAJRÁ KALÓZOK!


Bogdányi Magdi

 Újpesti szalézi animátor





2012. július 11., szerda

3. hét 3. nap - Tiszta környezet, tiszta lélek - boldog élet!

Felvirradt hát a várva várt kirándulás napja. Az összes kis kalóz a héten nagyon várta már, így az izgatottságtól korábban is érkeztek a táborba. Miután mindenki megkapta a kendőjét és kint az udvaron a színpad előtt felsorakoztunk elkezdődött a színdarab.
Johhnyt és Henryt éppen kártyázáson kapta Kidd kapitány. Jól le is szidta őket, hiszen játék helyett takarítaniuk kellett volna, így gyorsan szét is szedte őket és elküldte a dolgukra. A nagy takarítás közbe vették észre, mikor leporolták már a térképet is, hogy teljesen rossz irányba haladnak. Miután levonták a tanulságot, hogy mennyire fontos az, hogy tisztán tartsuk a környezetünket, a reggeli ima következett. Ott Laci bácsi is újra elmondta a környezetünk tisztán tartása fontosságát, majd azt is, hogy a lelkünkben is tisztaságnak kell lennie. Néha-néha bizony ott is rendet kell tennünk, ezt pedig a szentgyónással érhetjük el. Ne féljünk leporolni lelkünk poros polcait! A "por" csak megnehezíti a lelkünket. Ha tiszta, akkor viszont sokkal boldogabbak lehetünk.
A színdarab után az egész kalóz-sereget 6 nagy csoportba osztottuk, így a buszon és a vadasparkban is könnyebben tudtunk figyelni az ifjúságra.
A vadasparkba érve először az állatokat tekinthettük meg, majd pedig a növényeket. Az állatoknál nagy sikerült arattak a muflonok és az őzikék, és természetesen az állatsimogatóban levő kis kecske gidák és nyulacskák. Miután végig néztünk mindent elindultunk Kincsempuszta felé, ahol letáboroztunk. Az oratóriumból különféle játékokat hoztunk, hogy az unatkozni vágyók lelkesedését kicsit feljebb vigyük. Erre a legalkalmasabb játék a "Méta" volt. Ezen kívül kártyázhattak, labdázhattak,tollasozhattak a természet szerelmesei. 
A délután folyamán egy izgalmas számháború vette kezdetét.
Sajnos az eső nem bír minket békén hagyni, folyamatosan kerget minket, de a mi eszünkön ugyan nem jár túl! Ismét sikerült elkergetni, csak már egy kicsit későn, mert lassan indulnunk kellett vissza az oratóriumba. Egy rövid séta után elértünk a buszunkhoz, ami épségben visszahozott minket a kiinduló pontunkhoz. A nap végéig a gyerekek szabad játékkal foglalhatták el magukat.
Ezen a kiránduláson mindenki jól érezte magát és szerencsére még baleset sem történt. 
U.i.: Mindjárt vége a tábornak, nem sokára megtaláljuk a kincset, ideje lenne a csapatoknak felszedelőzködniük! HAJRÁ ZÖLDEK! HAJRÁ KÉKEK! HAJRÁ PIROSAK!

Príbeli Dorina
szalézi animátor 



2012. július 10., kedd

3. hét 2. nap - Rendőr-nap


A horizonton újra felbukkant a nap és a szellő lágyan simogatta a kapitányokat. Miközben dolgukat végezték, hirtelen megpillantottak egyszerre egy szigetet, mind a hárman távcsőért nyúltak és meglátták, hogy azon a szigeten egy kincses ládika fekszik. Meg akarták szerezni, de külön-külön. Mindegyikük magának akarta a dicsőséget, hogy az ő neve kerüljön bele a kalóz-kódexbe. Hadakozni kezdtek, majd elindultak a kincsért, ám hamar kiderült, hogy minden hiába való volt. A kincs ugyanis hamis volt. Nem ez volt a Fiatalok kincse. Johhny pedig, mint józaneszű kalóz, elmondta, hogy nem szabad önzőnek lennünk a bajtársunkkal.
A nap folyamán, mint már megszokhatták a gyerekek, 1Perc&Nyerszes játékok folytak, amikkel fontos pontokat szerezhettek csapataiknak. Ennek a játéknak a történelmében először fordult elő olyan, hogy egy csapatból majdnem az összes kis kalóz részt vett bármelyik játékban. A 60 másodperces játékokon kívül bansolhattak, focizhattak, ping-pongozhattak.
Lassan közeleg a Gála-Est is, ezért a kalózok különböző produkciókkal készülhetnek a szülőknek, vendégeknek. A lázas előkészületek már elkezdődtek, a viacolort a szorgalmasan gyakorló matrózok töltik be.
Hogy ne csak egész nap készüljenek a „Nagy napra”, ma a rendőrök érkeztek hozzánk. A kisebbek és a közepesek körbejárhattál a pályát, amit a rendőrök építettek arra a célra, hogy könnyebben megtanulják a helyes közlekedést kerékpárral. A nagyobbak pedig egy érdekes előadást hallgathattak meg az alkohol és a drogok káros hatásairól.
Nagyon jó kis napunk volt! Viszont a kirándulós nap ennél is jobb lesz!
Príbeli Dorina
 szalézi animátor









2012. július 9., hétfő

3. hét 1. nap - Szeretet, mint legtisztább ajándék


A három hajó ismét megtöltötte magát legénységgel, majd útnak indultak a veszélyes tengeren, hogy megtalálják a Fiatalok-szigetét, és azon a Fiatalok kincsét. A térkép már a kezükben van, így könnyű dolguk van. Vagy mégsem? A kalózok ismét egy hatalmas próbatétel elé érnek. A térképnek pont az a része van kiégetve, ami nekik fontos lenne, hogy el tudják dönteni, hogy merre is menjenek. Miközben tanakodnak, hogy mitévők legyenek, egyszer csak egy hatalmas morajlás és zúgolódás töri meg a kupaktanács csöndjét. Egy undok, mogorva, öntelt vízi szörny mászik ki a tengerből és hatalmas szörnyhangokat adva próbálja kapitányok tudtára adni, hogy ő ismeri a legjobban a tengert, hiszen ő a Tengerek császára, mindenki más pedig csak egy csepp az ő tengerében. A kapitányok,- mivel kemény és bátor kapitányokról van szó- beszélgetni kezdtek vele. Megtudták, hogy egy gonosz lény, Medúza, elátkozta, ő tette ilyen mogorvává és undokká, de ha a legtisztább ajándékkal lepik meg őt, és sikerül megtörni a varázslatot, akkor segít a további útjukon. Johhny rájött, hogy legtisztább ajándék az szemmel láthatatlan, kézzel nem tapintható és orral nem érezhető. Nem fújja el a szél, nem tüsszög tőle Karcsi és sosincs láb alatt. Mindig jó, ha van, ha nincs, a hiánya felemészt. Ha őszintén mondjuk, akkor az egész világ megváltozik. Ez nem más, mint a szeretet. Ezzel mentette meg Baltimort, a szörnyet, Johhny.
Mint kiderült, mai nap az ajándékozás volt a téma. Ezzel kapcsolatban kaptak is a kis kalózok egy feladatot. A nap során egy barátjuknak ajándékozni kellett valamit, ami leginkább kézzel foghatatlan, mégis nagyon sokat számít.
A nap folyamán az 1Perc&Nyerszek folyamatosan mentek és még így, a 3. hét elején is nagy sikernek örvendeznek, hála a folyamatosan frissülő feladatoknak és a lelkes kalózoknak. A kiscsoportos beszélgetések és az ebéd után kis bajnokságok következtek, amiben a különböző csapatok különböző színei is összemérhették erejüket. A legnagyobbak egy „glória” nevű játékban, a közepesek csocsóban, és a legkisebbek pedig sorversenyekben mutathatták meg, hogy kik is a Tengerek urai.
Ezek után volt még lehetőség egy kis szabadidőre, de mint minden nap, ma is eljött a zárás pillanata, amikor is könnyes búcsút vettek a kapitányok a matrózaiktól. De nem szomorkodtak sokáig, hiszen tudták, hogy holnap ugyan itt újra harcba szállnak majd az ellenséggel.
Príbeli Dorina
szalézi animátor

2012. július 7., szombat

Nyári Oratórium 2012 - TáboriBans

2. hét 5. nap - A térkép utolsó darabja

„Ez az! Éljen! Megtaláltuk a hiányzó térképdarabot! Olyan boldog vagyok!”

Bár a fenti mondatok csak a nap végén hangoztak el, mégis az egész napra jellemzőek, hiszen a mai napi téma a VIDÁMSÁG volt, ennek fontosságát tanulta ma meg Johnny és vele együtt az összes többi kis kalóz, hála William Kidd kapitánynak. Johnny nagyon szomorú, és kedvetlen volt, semmilyen munkát nem akart elvégezni, de a kapitányoknak végül sikerült felvidítaniuk, és megtanítaniuk arra, hogy soha ne felejtsen el mosolyogni, és hagyja Karcsit, a papagájt nyávogni.
A nap már a megszokott módon zajlott, reggel 1Perc&Nyersszel szerezhettek pontot a csapataiknak a gyerkőcök majd a színdarab után csoportpercek következtek, melyek vidáman, játékkal teltek.
Délután egy nagy, csoportos akadályversenyen vettek részt a csapatok, ahol bebizonyíthatták, hogy méltóak a kalóz címre, és jövő héten alkalmasak lesznek a kincs keresésére. A kilenc állomás között volt hajóépítés, ágyúlövés, kalóz-szépségverseny és hajóhajtogatás is. Ezt a verseny végül a kékek, azaz Drake kapitány kalózai nyerték. A szokásos uzsonna és zárszó után a táborozók először is a csapatverseny második heti végeredményét ismerhették meg: ezúttal a kékek nyertek, majd nem sokkal lemaradva a zöldek, és a pirosak. Ezután a héten készített képekből tekinthettek meg egy vetítést.
Péntek lévén az oratórium a szokásosnál tovább tartott nyitva, a múlt héthez hasonlóan focibajnokság zajlott. A játékban és sportolásban megéhezett fiatalok és szülők szalonnasütéssel csillapíthatták éhségüket, illetve a nagy hőségben a fiatalabbak egy kis medencében mártózhattak meg.
A héttel befejeződött a térkép keresése is, mivel – mint már említettem – megtaláltuk (vagyis Karcsi megtalálta) az utolsó térképdarabot is. A harmadik, azaz utolsó héten indul a kincs fellelése, amely szintén sok kalandot tartogat még! Várunk minden kiskalózt hétfőtől!


Simon Anna Dorottya
szalézi animátor

2012. július 5., csütörtök

2. hét 4. nap - A dícséret szép szó

Ügyes vagy! Jajj, de kis aranyos vagy! Micsoda izmok! Úúú hát milyen szép szemed van! És milyen jól tudsz olvasni! Na de még gitározni milyen jól tudsz!" - igen, remélem már ebből rá jött a nyájas olvasó, hogy a mai napi téma a dicséret volt. Ezt tanulták meg Johhnyék is a Messzetörő hajón.


A nap felbukkant a horizonton és besütött a kabinok ablakán keresztül, hogy felkeltse az ifjoncokat, hogy egy új és izgalmas nap vehesse kezdetét. Álmosan és csipás szemekkel kezdtek bele a matrózok a munkába, Johhny, mint fő-fő-mester matróz tanította be a legénységet, hogyan is kell bánni a hajó különböző dolgaival: hogyan húzzák föl a vitorlát, hogyan tájékozódjanak iránytű segítségével és  - a legfontosabb - , hogy hogyan töltsék ki a rumos hordókból a nedűt az üvegekbe. Igenám, de Johhny nem dicsért meg senkit, így a legénység majdnem minden tagja csak lógatta az orrát. Hiába örültek annak, hogy megtanultak valamit, ha dicséretet nem is kaptak cserébe. William Kidd kalózkapitány félre hívta legkedvesebb tanítványát, és elmondta neki, hogy a dicséret nagyon fontos, főleg ha igazi dicséret és szívből jövő. Mivel a mai nap nem volt kiscsoportos beszélgetés, ezért azt a feladatot kapták a kalózok, hogy akit tudnak ma azt tényleg úgy igazán dicsérjék meg.
Igaz, hogy nem volt csoportbeszélgetés, de a szentmise bőven helyettesítette azt. A délután folyamán egy óriás méretű kalóz csata vette kezdetét kiütőcke formájában, amiben Edward Teach kapitány legénysége került ki győztesként, majd nem sokkal lemaradva William Kidd és Sir Francis Drake kapitány zárkózott föl. Természetesen egész nap folytak a játékok, egy pillanatra sem állt meg az 1Perc&Nyerszes asztal, a bansok, a foci kis pályán és nagy pályán is.
A nap végén egy kis meglepetés következett. Az egyik kapitány felment a színpadra és egy egészen érdekes kérdést tett föl a matrózoknak. „ Emlékeztek még a magokra, amiket első hét keddi napján, amikor a türelem volt a kiképzési téma, elültettük? Akkor még csak a föld és a rászórt magok látszódtak. De azóta eltelt több, mint egy hét, és mi gondoztuk őket, beszéltünk hozzájuk, dédelgettük és vigyáztunk rájuk. A türelmünknek meg lett az eredménye!”  És csodák csodájára a magokból már lassan 10 centis hajtások nőttek ki! A kis kalózok szóhoz sem jutottak, de ez nem is csoda. J


Ismét gyorsan elszállt a nap, de egy igazán tartalmas nap! A holnapi viszont még ennél is jobb lesz!



 Príbeli Dorina
szalézi animátor

2012. július 4., szerda

2. hét 3. nap - Eső vs. Oratórium: 0-1

 Úgy látszik, az idő nem kegyes velünk, amikor kirándulni megyünk, viszont a mi lelkesedésünkkel és akaratunkkal a legrosszabb időből is fényes napot tudunk kreálni.
Reggel a 3 hajó fedélzetén minden kis matróz a pocakját süttethette, és élvezhette a meleg nap sugarait. Ám nyugalmukat hamar egy hatalmas segélykérő üvöltés törte meg. Johhny vette észre és azonnal szólt is Teach kapitánynak. Egy hajótörött volt az. Johhny tovább akart menni, hiszen nem akart elidőzni olyan sokáig, így is késésbe vannak már és amúgy is meg kéne találni a többi térképdarabot. Ám Teach kapitány nagyon bölcsen azt felelte Johhynak, hogy: „ Johhny! Egy ember élete, aki megmentésre vár, mindennél fontosabb!”
Johhny rögtön megértette és, hogy a segítségére legyen, egy úszógumit dobott elé, majd kötéllel kihúzták az öreget a vízből. Barbaross kapitány volt az, elmondta, hogy 3 napja hánykolódik a tengeren. Majd azt is kibökte, hogy van nála 3 valamiféle papírdarab, amivel nem tudja, hogy mit kezdjen. Még régen a nagyapjától kapta, de semmire se jók. Ekkor csillant föl egyszerre Johhnynak és Teachnek a szeme: „De hiszen nekünk is ugyan ilyen térképdarabjaink vannak!” Miután egy gyors próbálgatás után összerakták a térképdarabokat, rá kellett jönniük, hogy még egy hiányzik. Pont az, ami az X helyét jelöli. Útnak is eredtek azon nyomban, hogy megtalálják az utolsó darabot. Teach kapitány azért még egyszer elmondta Johhnynak, hogy ha nem lettek volna segítőkészek, és nem mentették volna ki az idős kapitányt a tengerből, akkor talán rossz irányba is indultak volna, és a kincset se találták volna meg olyan könnyen.
Mint kiderült a színdarabból, mai napra a kalózok a segítőkészséget kapták témául. Nagyon fontos volt mára, hogy a strandon ( de bárhol a világban ) segítőkészek legyenek, merjenek segíteni a bajtársukon.
A kiscsoportos beszélgetések után a kalózok kijelölték a célpontot: a balassagyarmati standot. Miután megszállták a strand kikötőjét, és lekenték magukat „kalóznaptejjel”, már ugorhattak is bele a vízbe. Hatalmas vízi harcok, csaták folytak. Volt pár kém is, akik figyelték ki nem vizes még, majd azokat a harcoló kiskalózok szeretettel megfürdették és vízbe dobták, hogy ne lógjanak ki vizes társaik közül. A jó hangulatot egy kis zápor törte meg, majd villámok kísérték, így sajnos haza kellett jönnünk az oratóriumba. Itt folytathatták a játékokat, és továbbra is jól érezhették magukat. A nagy csendet az újonnan megszeretett „SPEED” kártyajáték hatalmas csapkodásai és kiabálásai helyettesítették. Aki nem kártyázott, az társasozhatott, focizhatott, ping-pongozhatott vagy barátkozhatott.
Az átmenetes rossz idő az igazi szalézi hangulatot nem tudta lenyomni, így a Rossz idő vs. Szalézi Nyári Oratoristák között ismét az utóbbiak kerültek ki győztesként.
Príbeli Dorina
szalézi animátor

2012. július 3., kedd

2. hét 2. nap - Nyílt "vízen"

„Kaarcsii vagyok a tááboriii papagááááj” – ezt az érces hangod hallgathatta, az, aki időben megérkezett a saját hajójára. Aki nem érkezett meg időben, az MEGELŐZHETTE azt, hogy meghallja ezt a szörnyű rikácsolást. Így bizony, mai napra a kalóz kapitányok a megelőzést adták ki kiképzési pontul, ugyanis egy hatalmas nagy vihar tombolt a tengeren és Johhnyék elfelejtették felhúzni a vitorlát, emiatt a szél, és a víz elsodort mindent, ami a hajón volt, beleértve a 3 térképdarabot is. ( Szerencsére az iránytű meglett, mert Johhny halált megvető bátorságról tedd tanúbizonyságot, amikor beleugrott a vízbe és elindult az iránytű nyomába, amit sikeresen meg is talált.)
Hogy a kis kalózok is megtanulják, mi is az a megelőzés, beszélgettünk róla a csoport percekben. Miután elmondta mindenki, hogy kivel milyen balszerencsés dolgok történtek, mert a felszólítás ellenére nem helyesen viselkedtek, mehettek újra játszani, majd ebédelni. A kicsik vizes bajnoksága után egy kis idő múltán megérkeztek a tűzoltók. A leendő kalózok nagyon élveztél, hogy fel lehetett mászni a tűzoltóautó tetejére, bele lehetett ülni, dudálni, szirénázni vele stb.
A tűzoltók egy cselhez folyamodtak: megfutamodást színlelve, hátulról támadták meg a gyereksereget. A semmit nem sejtő fiatalok még integettek is neki, már indultak volna vissza játszani, amikor hatalmas szirénázások közepette visszatért az autó, kiugrottak belőle a tűzoltók és az összes gyereket, mint a tűzet, „eloltották”, jól meglocsolták őket. Rájuk is fért, hiszen ma is nagyon meleg volt az idő.
A nap végén sikeresen megtalálták a kapitányok az elveszett térkép darabokat, amik a viharban elvesztek. A színdarab után Laci bácsi mondta a zárszót.
Hosszú és fárasztó napunk volt, a kiskalózok is már nyugovóra tértek. Pssszt! Holnap még fárasztóbb napunk lesz, hagyjuk őket pihenni!

Príbeli Dorina
szalézi animátor


2. hét 1. nap - A kaland folytatódik

Tortuga szigetéről 166 immár kalózzá képzett „zöldfülű” indult útnak a Karib-tengeren, hogy megkeressék az elveszett kincseket.

Előző héten, mikor még csak a kiképzés folyt, Johhny és Henry egy idős embertől 3 darab térképdarabot kapott, amikkel nem nagyon tudtak mit kezdeni. Próbálták összeilleszteni, egymáshoz rakni, de sehogy sem tudtak rájönni, hogy vajon mit kezdjenek vele.
Hétfőn útnak indult a 3 kalózhajó, Sir Francis Drake a Felkelő nap vezetésével, William Kidd a Tenger királynőjével és Edward Teach kapitány az Arany tehén kormányzásával. Igen ám, de az a két ifjonc kalóz megint rossz fát tettek a tűzre, ugyanis a vízbe ejtették az iránytűt, így nem tudták, hogy merre menjenek. Ha engedékenyebbek lettek volna egymással, és nem hadonásztak volna akkor ez nem történt volna meg.  Ez is volt a nap kiképzési témája: engedékenység. Kiscsoportos beszélgetéseken is megvitattuk, hogy milyen az, ha valaki nem engedékeny, és mi a következménye.
Ezután a 3 hajó legénységei bajnokságok formájában mérhették össze erejüket. A kicsik sorversenyekben, a közepesek fociban, a nagyok pedig csocsó bajnokságokban vehettek részt. A kemény harcok után egy kis hűsítő vízi-lufi-röpi megmérettetés következett az összes csapatnak, ami szintén pontra ment. Ezen a napon a zöld csapat hatalmasat tarolt, szinte majdnem mindenben az élen járt, ami meg is hozta a gyümölcsét. (Rájuk is fért már a győzelem, hiszen pénteken még az utolsó helyen álltak. )

A nap folyamán a kalózoknak lehetőségük nyílt 1Perc&Nyerszezni, ami ezen a héten is nagy hírnévnek örvend, továbbá a bansok, focik, közösségi játékok a pályán is nagyon sikeresek voltak a matrózok köreiben.  Ezen a napon a kis újoncoknak és büszke szüleiknek lehetőségük nyílt az előző heti képösszeállításunkat megtekinteni a nagyteremben, ezért egy kicsivel tovább maradhattak bent az oratóriumban. Képösszeállításunk hamarosan megtekinthetű az oratórium youtube-csatornáján!

Nem is sikerülhetett volna ennél jobban a hétfői nap, reméljük a többi nap is hasonlóan, vagy még sokkal jobban fog eltelni.
 Príbeli Dorina
szalézi animátor


2012. június 29., péntek

1. hét 5. nap - A kiképzés vége


Elérkezett az első hét, azaz a kiképzés utolsó napja. Ez azt jelenti, hogy a matrózok felléphetnek a hajóra és elindulnak a Fiatalok-szigetére, hogy megtalálják az elveszett kincset. Hosszú és veszélyes út vár rájuk, úgyhogy felköthetik a felkötni valót az ifjoncok, mert nem lesz egyszerű mulatság megtalálni a kincset.
Természetesen a kiképzés folyatódik, a jó kalóz egész életében tanul és képzi magát. Mai napi kiképzésünk az áldozatkészségre épült. A kikötővárost kirabolták az ismeretlen behatolók és teljesen kirámolták az élelmiszer raktárt. Drake kapitány kihirdette, hogy 2 bátor jelentkezőre lenne szüksége, akik útnak erednek és visszaszerzik az élelmiszert a nép számára. Henry először nem akarta elvállalni, de Johhny rábeszélte őt, és elmondta, hogy nagyon jó dolog valami olyan dolgot tenni valamiért, ami első hallásra rossz is, mert később saját magunknak  jó lesz.
Ez volt a gyerekeknek is a feladata mára: lemondani valamiről, valamiért, ami jó.
A színdarab után kezdetét vette a felejthetetlen kalóz-akadályverseny. Ez a verseny az első hetes kiképzés csúcspontja volt. Bebizonyíthatták a kiskalózok, hogy igenis alkalmasak az útra, ugyanis többek között volt pallón egyensúlyozás, összekevert lötty ivás Freddy Fogadójában, az ügyességüket is próbára tehették pingpong labda egyensúlyozásában és Johhnynál a kalózpercekben is próbára bírhatták magukat.
Az akadályverseny és a finom ebéd után vizes-lufi-röpi bajnokságot hirdettünk az összes csoportnak, amire lelkesen jelentkeztek és még lelkesebben játszottak. Hatalmas bombák röpködtek, és még nagyobbakat loccsantak a földön, ha nem sikerült elkapni. Ezt a játékot kivétel nélkül mindenki élvezte. Természetesen az elmaradhatatlan foci bajnokság is ilyenkor fejeződött be. Kint az udvaron folyamatosan mentek a bansok és a közösségi játékok, megtöltötték az ördögbotosok és a hullahopp karikások az egész viacolort.  A pályán kívül az oratóriumban bent társasozhattak, csocsózhattak, beszélgethettek. Ez évi tábori újdonságunk az 1Perc&Nyersz játékok továbbra is hatalmas sikert aratnak a táborozók között. Volt csoport, melynek minden tagja tudott ma pontot szerezni csapatának!
A nap végén Henry és Johhny visszatértek a veszélyes útról és nem csak élelmiszerrel, hanem egy érdekes hírrel is. Egy idős bácsival találkoztak, aki pár – valószínűleg – térkép darabot adott át a két zöldfülűnek. Ők hazahozták nekünk, de egyelőre nem sok mindent tudtunk kezdeni a darabokkal. Ez majd a következő hét nagy feladata lesz! A pontverseny állását a csatolt képeken lehet megnézni, de ez még a két hét során nagyon sokszor változhat, végleges eredmény szokásos módon a gálaesten lesz!
A zárszó után animátor - szülő – segítő - táborozó focibajnokságok mentek folyamatosan. Fiatalok és szülők egészen este 8 óráig voltak az oratóriumunkban.
                                                                                                                                                        
A kiképzés véget ért, a legénység alkalmas a nagy útra, de természetesen még nagyon sok mindent kell megtanulnunk! Várunk Titeket a következő héten is! Meg kell találnunk a térkép darabjait! A kaland hétfőtől folytatódik!
Príbeli Dorina
szalézi animátor

Látogass el Youtube csatornánkra is!

Bans a Nyári Oratóriumban (Szerda)

2012. június 28., csütörtök

1, hét 4. nap - Jó-idő-utazás


Esős napra ébredt Tortuga város legénysége, de az eső a jó hangulatot nem tudta letörni!
Mai napi kiképzési témánk az udvariasság volt. Johhny rossz – és jó példáinak hála megtanultuk mi is, hogy mit jelent udvariasnak lenni. A reggeli köszöntő és a színdarab után csoportpercek következett, ahol a nap témájáról beszélgettünk, átrágtuk és megcsócsáltuk, hogy mit is jelent tééényleeeg udvariasnak lenni. Ezután a kiscsoportosok elindultak a vonatállomásra esőkabátokkal, esernyőkkel és mindenféle hadifelszerelésekkel felszerelve, hogy egy csepp eső se kerüljön rájuk, ha már így eleredt az eső.
A lelkes gyerekeknek, és az énekeknek, hála sikerült elűznünk még a balassagyarmati vonatállomáson a gonosz esőfelhőket, és ránk sütött a nap. A vagonokban fergeteges hangulatok uralkodtak. Volt aki vagánynak képzelte magát és fekvőtámaszozni próbált, volt aki 4 napszemüveget tett fel egyszerre ugyanis annyira sütött a nap, hogy a szemét muszáj volt védenie, különben kivakult volna. Az ifjoncok is nagyon lelkesek és udvariasak voltak, ugyanis mindenkit körbekínáltak azzal, amit hoztak. A mai nap talán legkedveltebb játékai közé tartozott a „TESSÉK! – MIEZ? – FŰ! – FŰ? – FŰ. –köszi „ nevű kreatív játék.
Ipolytarnócra megérkezve a nagyok indultak először felkutatni az őslábnyomokat és vulkáni kőzeteket, majd a közepesek és a kicsik. A helyszínre érve elsősorban a kicsiket hozta lázba a játszótér, ezért azonnal le is támadták és nyomban birtokba vették a csúszdát, a hintákat, és mindent, amit láttak. Miután jól kifutkározták magukat következett a nyugisabb rész, a túra. Húszmillió évvel ezelőtti időbe utazhattak vissza a kiskalózok, ahol cápafogakat, megkövesedett fákat, ősi lábnyomokat láthattak. Mindezt 3D-s valamint akár 4D-s mozival szemléltetve élvezhettük! Mindeközben mintegy 120 táborozó kipróbálta a falomb sétányt is, ahol fáról fára átverekedve magukat mutathatták bátorságukat a kalózok!
A nap végén jégkrémekkel jutalmaztuk meg a legénységünket, hiszen olyan udvariasak, türelmesek és egymásra odafigyelősek voltak. A vagonokban ismét az őrült hangulat uralkodott el, de azért látszott már mindenkin, hogy kicsit elfáradtak. Nem is csoda, hiszen elég hosszú napunk volt.
 A nap is kisütött, a gyerekek is vidámak voltak. Nem is kell ennél több! J

Príbeli Dorina
szalézi animátor
  

1. hét 3. nap - „Figyelj! Hova? RÁja!”



JAAÓÓÓHAÓÓ REGGELT! Szólalt meg ismét a 3 kalóz kora reggel, hogy a még fel nem ébredt leendő legénységet felkeltse „téli álmából”.


„Figyelj! Hova? RÁja!” – Ez volt a szerdai napunk témája. Szegény Johhnyval senki nem törődött, senki nem figyelt rá, ellöktél, felhúzták az árbócra, felmosták, átmosták, megmosták, szétmosták, dobálták, taszigálták… Nagyon fontos dolog egy kalóz életében az odafigyelés. Nem csak úgy odafigyelés, hogy percekig, akár órákig nézem őt, hanem úgy is odafigyelés, hogy foglalkozom vele. Ezt tanították meg a kapitányok Johhnyn keresztül a kiskalózoknak.
Ezen a héten, szerdán tartottuk meg a szentmisét, előtte azonban elkészült az első hetes csoportkép, ahol az összes leendő kalóz széles vigyorral, boldogan mosolyog bele a kamerába.  A Balassagyarmati Don Bosco Templomban ennyi fiatal még nem volt. Az összes sorokat megtöltötték a zsibongó gyermektömegek, és nagy izgalommal és türelemmel várták a mise kezdetét. 150 vékony kis szalmaszálhang visszhangzott a templomunkban a gyerekeknek köszönhetően.
A mise és az ebéd után befejeződtek a foci és Twister bajnokságok, kint a pályán a lelkes animátorok, kisanimátorok és segítők lelkesen buzdították a matrózokat bansolni és játszani, az emeleten pedig – szokásosan – már majdhogynem vérre menő csocsó és pingpong-játszmák zajlottak.
A nap végén meghallgattunk pár történetet, hogy a legénység közül ki, hogyan figyelt oda a másikra, mit tett érte, miben segített neki. A bátor jelentkezőket egy kis csokival jutalmaztuk.
Aznap még a nap is nekünk sütött! Egy remek napot hagyhattunk magunk után!
Príbeli Dorina
szalézi animátor



2012. június 26., kedd

1. hét 2. nap - A türelem olykor tényleg RÓZSÁT terem


Tortuga kikötőjét ismét a nap ragyogta be fényével, s az első kakasszó után az ifjoncok is megjelentek már a kikötőváros utcáin és terein.
A kiképzés folytatódott, mégpedig azzal, ami igazán fontos, főleg egy kalóznak: a türelem. Egy kalóznak várni kell türelmesen fönt az árbóc tetején, várni kell a sorára. …
A színdarabban megláthattuk, hogy az egyik kalóz, Teach kapitány egy magot adott Johnny kezébe, ami a türelmet szimbolizálta. Szegény Johhny nem értette, hogy ez a mag mire is való, de azt mondták neki a kapitányok, hogy idővel mindent megért majd.
Az első kiscsoportos beszélgetésen is a türelem volt a fő téma. Átbeszéltük a gyerekekkel, hogy ki mikor szokott türelmetlen lenni, miért fontos egyáltalán a türelem.
A nap további részében a toborzásra váró legénység rugalmasságát a TWISTER nevű játékban kamatoztathatta, vagy csak egyszerűen abban, hogy milyen ügyesen tudja rúgni a labdát. Persze szokásosan folyamatosan pörögtek a jól ismert (vagy éppen frissen megismert) bansok, táncok, játékok, társasok, csocsó, ping-pong, billiárd, forgó és ki tudja még mi minden!
Délután egy tánc-csoport bemutatójában gyönyörködhettek a kis kalózok, majd uzsonna után fény derült a mag titkára. Johnny megígérte a kalózoknak, hogy türelmesen várni fog és várni és várni amíg csak kell és csodák csodájára a magból egy csodaszép rózsa hajtott ki. – A türelem tényleg rózsát terem! –  Így értette meg Johhny, hogy a türelem mennyire fontos. Ha hirtelen akarunk megcsinálni mindent, hirtelen akarjunk végezni a dolgunkkal és inkább játszani akarnánk menni, kimaradhatunk az igazi jóból, a csodából, ami igaz, nem egyik pillanatról a másikra történik, de az idő, amit rá szánunk egyszer csak olyan dologgá válik, amit álmainkban sem hittünk volna.
Sajnos ez a nap is véget ért, a tábori bansukkal búcsúztattuk el a kis fiatalokat.
Príbeli Dorina
szalézi animátor



1. hét 1. nap - Érkezés Tortugára


2012. június 25-én 150 kis kalóz érkezett Tortuga kikötővárosába, a legnagyobb kalóz városba. Az ifjoncok betérhettek Flúgos Freddy Fogadójába, trükkös játékokkal játszhattak a Kalózpercekben Rafinált Rudival és Johhnyval, és megismerkedhettek Bütyök Bill-lel és Pöcök Peath-tel. Miközben a kis matrózok ismerkedtek a kikötővárossal, még nem is sejthették, hogy mi vár rájuk.
Napkelet felől pirkadatkor a horizonton felbukkant 3 különböző városból, 3 hajó, s azon 3 kapitánnyal.
Sir Francis Drake Kapitány San Pedro városából, A felkelő nap fedélzetére toborozott, William Kidd Kapitány Port Royal-ból A tenger királynőjére és Edward Teach Kapitány Puerto Caballo-ból az Arany tehén nevű hajójával.
A 3 kapitány azért jött Tortugára, hogy kalóz-szemlét tartson, ugyanis egy hosszú és veszélyes útra vállalkoztak. Meg akarták szerezni Tesoro de la Juventud-ot, azaz a Fiatalok kincsét ami a Fiatalok-szigetén van elásva valahol. Sajnos ezt még ők sem tudják pontosan, hogy hol, ezért úgy gondolták, hogy legénységet toboroznak a hajójukra. A kalóz-szemlén a kapitányok végig mérték a matrózokat, hogy alkalmasak-e az útra, megvan-e minden foguk, körmük elég piszkos-e, jó-e a hallásuk, meg tudják-e nyalni a könyöküket és miegymás. A szemle után kezdetét vette a kiképzés. Az első nap első fontos megmérettetése az volt, hogy az újoncok tudnak-e csapatban együtt dolgozni.
A legkisebbek egy mini-sorversenyen vehettek részt, ahol a célzó képességüket fejleszthették mesteri fokozatra. A közepesek pókfoci-bajnokságon tanulhatták meg, hogy mit is jelent a csapatszellem és az összjáték. A legnagyobbak pedig ping-pongban mutathatták meg, hogy ki a legfürgébb kezű a Karib-tengeren, s szerte a világon.
A nap végén, táborvezetőnk, Claudius mondta a búcsúbeszédet, majd énekkel és egy rövidke színdarabbal búcsúztattuk el tartalmas napunkat.


Príbeli Dorina
szalézi animátor