Mai napi kiképzési
témánk az udvariasság volt. Johhny rossz – és jó példáinak hála megtanultuk mi
is, hogy mit jelent udvariasnak lenni. A reggeli köszöntő és a színdarab után
csoportpercek következett, ahol a nap témájáról beszélgettünk, átrágtuk és
megcsócsáltuk, hogy mit is jelent tééényleeeg udvariasnak lenni. Ezután a
kiscsoportosok elindultak a vonatállomásra esőkabátokkal, esernyőkkel és
mindenféle hadifelszerelésekkel felszerelve, hogy egy csepp eső se kerüljön
rájuk, ha már így eleredt az eső.
A lelkes
gyerekeknek, és az énekeknek, hála sikerült elűznünk még a balassagyarmati
vonatállomáson a gonosz esőfelhőket, és ránk sütött a nap. A vagonokban
fergeteges hangulatok uralkodtak. Volt aki vagánynak képzelte magát és
fekvőtámaszozni próbált, volt aki 4 napszemüveget tett fel egyszerre ugyanis
annyira sütött a nap, hogy a szemét muszáj volt védenie, különben kivakult
volna. Az ifjoncok is nagyon lelkesek és udvariasak voltak, ugyanis mindenkit
körbekínáltak azzal, amit hoztak. A mai nap talán legkedveltebb játékai közé
tartozott a „TESSÉK! – MIEZ? – FŰ! – FŰ?
– FŰ. –köszi „ nevű kreatív játék.
Ipolytarnócra
megérkezve a nagyok indultak először felkutatni az őslábnyomokat és vulkáni
kőzeteket, majd a közepesek és a kicsik. A helyszínre érve elsősorban a
kicsiket hozta lázba a játszótér, ezért azonnal le is támadták és nyomban
birtokba vették a csúszdát, a hintákat, és mindent, amit láttak. Miután jól
kifutkározták magukat következett a nyugisabb rész, a túra. Húszmillió évvel ezelőtti időbe utazhattak vissza a kiskalózok, ahol cápafogakat, megkövesedett fákat, ősi lábnyomokat láthattak. Mindezt 3D-s valamint akár 4D-s mozival szemléltetve élvezhettük! Mindeközben mintegy 120 táborozó kipróbálta a falomb sétányt is, ahol fáról fára átverekedve magukat mutathatták bátorságukat a kalózok!
A nap végén
jégkrémekkel jutalmaztuk meg a legénységünket, hiszen olyan udvariasak,
türelmesek és egymásra odafigyelősek voltak. A vagonokban ismét
az őrült hangulat uralkodott el, de azért látszott már mindenkin, hogy kicsit
elfáradtak. Nem is csoda, hiszen elég hosszú napunk volt.
A nap is kisütött, a gyerekek is vidámak
voltak. Nem is kell ennél több! J
Príbeli Dorina
szalézi animátor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése